Boldog születésnapot Capri Anderson (azaz Christine Walsh)!
Capri Anderson 1988. március 30-án született, New Yorkban. Eredeti neve Christine Walsh. 2008 óta folyamatosan és igen aktívan filmezik, mintegy 100 filmben szerepelt az elmúlt két és fél évben. Mégsem pornószínésznőként került a figyelem középpontjába. Tavaly októberben ő volt az a lány, akit Charlie Sheen állítólag fojtogatott és szidalmazott, miközben szétzúzta a Plaza Hotelben bérelt szobát (link). Az akkor megjelent cikkekben azonnal prostiként tüntették fel, ami ellen hamar kikelt. Bárhogy is, escort szolgáltatásaiért - állítólag - 12 ezer dollárt (közel 2,5 millió forintot) kapott. Ő ezt természetesen tagadta, ám Sheen nagyjából ezzel megegyező összeget ajánlott fel neki kárpótlásként, amit Ő visszautasított. Az a ruha, amit az esetkor hordott 510 dollárért (mintegy 100 ezer forint) kelt el egy aukción. Jelenleg perben áll a színésszel.
Képei a tovább után.►
2010. február 11. Barátnőjével.
2010. február 16. Ide szeret járni.
Ezt olvassa.
2010. március 9. Sminkben.
2010. március 12. Forgatás Hustlernél.
2010. március 20. Shyla Jennings-szel.
2010. április 1. Kubai?
2010. május 20. Tegan Summers-szel.
2011. február 3. Fodrásznál.
2011. március 6. Kutyabarát.
2011. március 19. Keresztlánya.
2011. március 27. Szégyellős.