Égerházy Zsanett a már megszűnt FHM 2009. február-márciusi számában adott interjút az újságnak. A szöveget változtatás nélkül közlöm, a képeket a clubsandy.com oldalról vadásztam.

Szeretnék még interjúkat (előbb-utóbb sajátokat) kiposztolni, úgyhogy a formázással, kérdésekkel, stb. kapcsolatban várom észrevételeiteket. Hajtás után pedig a riport. És egy és kettő...

Kezdjük az elején: hogy kerültél a „pályára”?

Divatmodellként kezdtem itthon, aztán ’96-ban, 20 évesen kimentem Londonba egy divatügynökséghez, ahol megismerkedtem egy lánnyal, aki aktozott. Mesélte, hogy nagyon jól keres, rengeteget utazik, korrektek vele a fotósok, és olyan jól hangzott az egész. Itthon a Kiskegyedben, a Meglepetésben, a Tinában jelentek meg képeim, baromi sokat dolgoztam, de valahogy mégse jutottam egyről a kettőre, úgyhogy belecsöppentem az aktozásba. Elvitt az ügynökéhez, aki mondta, hogy pont van egy angol kliense, aki Spanyolországban fotózik, oda kimehetnék. Én pedig kimentem. A fotós felesége volt a sminkes, a lányuk szintén fotós volt, szóval ilyen családi vállalkozásban nyomták, és a hangulat is családias volt, amitől azért kicsit megnyugodtam, mert előtte kicsit én is tartottam ettől az egész vetkőzős, aktos dologtól. Egyébként sohasem volt rossz tapasztalatom. Legalábbis ezen a szinten, ahol én dolgozom, mindenki korrekt. Szóval nagyon megtetszett ez az aktos történet, benne maradtam, és azóta sem jöttem ki belőle.

Az rendben van, hogy családias volt a hangulat, de mégiscsak először kellett a bugyit letolnod idegen emberek előtt.

Izgultam is rendesen, de annyiból volt könnyebb dolgom, hogy volt ott még öt-hat lány, dél-afrikaiak, angolok, magyarok, akiknek nem az volt az első munkájuk, úgyhogy ott mindenki meztelenül rohangált. Aki nem dolgozott, az éppen meztelenül napozott, a fotós lánya, aki az első szettemet csinálta, félmeztelenül fotózott engem, szóval egész természetes volt az egész, és mindenki mindenben segített. Viszont, amikor a bugyit először levettem, akkor nagyon izgultam, de inkább azért, mert előtte a divatszakmában mindig azt hallottam, hogy „szép arca van, csak nagy a segge”, nekem meg ettől kész komplexusom volt, így alig győztem takargatni magam, meg úgy állni, hogy ne látsszon. Ők meg mondták, hogy ne hülyéskedjek, ide pont ez kell. Évekbe tellett, mire ezt ki tudtam magamból irtani.

Az első sorozat hova készült?

Az angol Club magazinnak, ami egy glamour magazin. Később leszerződtettek, és éveken keresztül minden hónapban megjelent rólam egy sorozat a lapjukban. Aztán felkért az angol Playboy csatorna szoft-leszbi filmekre. Az is nagyon bejött, a mai napig csinálom.

És tényleg, azt mondod, hogy soha, egyszer sem próbálkoztak be nálad?

Nem, komolyan mondom. Olyan persze volt, hogy, „hú, de szép vagy” meg „de szexi”, de bepróbálkozás nem. Ez egy munka. A fotós is, a modell is teszi a dolgát, és mindenki tiszteletben tartja a másikat. Ha kiderülne egy fotósról, hogy próbálkozik a modellekkel, az nem tenne jót a hírnevének, és nem dolgoznának vele utána a lányok.

Oké, és amikor épp nem levetkőzve pózolsz a kamera előtt, akkor sem próbálkoztak nálad?

Nem igazán.

És akkor hogy szoktál megismerkedni férfiakkal?

Most már sehogy, mert férjnél vagyok (nevet).

Úgy értem, előtte.

Nem, akkor se mertek, pedig én azt mondom, hogy aki mer, az nyer. De nem mernek a pasik közeledni felém. Pedig én azokat a palikat szeretem, akik nem ijednek meg, mert megjelenik előttük egy határozott nő. Szeretem, ha valaki hozzám mer szólni, beszélgetést kezdeményez, mert egyébként közvetlen vagyok, barátkozó típus. Nem veszem tolakodásnak vagy nyomulásnak, ha hozzám szól egy pasi. Mondjuk egy liftben vagy konditeremben – tök kedélyesen elbeszélgetek bárkivel.

Hogy kezdődött a férjeddel?

Nyolc évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy szórakozóhelyen, bár előtte már tudtam róla, hogy ő ki és ő is, hogy én ki vagyok. Nem tudom, odajött beszélgetni, és…

…és ennyi elég is volt, mert és nyert?

Ennyire azért nem ment egyszerűen (nevet). Iszonyú jóképű és értelmes, udvarias volt. Mindegy, hosszú, a lényeg, hogy négy éve a férjem. És egyébként ma ő az operatőröm is, és együtt gyártjuk a filmjeimet.

Hogy jött az ügynökség, a Sandysmodels?

Őszintén mondom: nem tudom, csak úgy. Egyszer csak rámjött, hogy csinálok egy ügynökséget. Azt éreztem, hogy szüksége van az aktozni vágyó lányoknak egy korrekt ügynökségre. Nagyon sok fotóst, producert ismertem, tudtam, hogy remekül tudnám kamatoztatni ezeket a kapcsolataimat, és hát, nem lehet örökké modellkedni.

Divatmodellekkel is foglalkoztok, vagy ez kizárólag „speciális” ügynökség?

Csak „speciális”. Aktfotókra és pornófilmekhez közvetítünk lányokat külföldi megrendelőknek. Igényes magazinoknak, megbízható klienseknek. Nyolc éve csináljuk a barátnőmmel és nagyon szeretjük. A lányok is elégedettek velünk.

Nyolc év alatt végignéztél egy pár „karriert”, milyen arányban hullanak ki a lányok?

Pont olyan arányban, amennyire megbízhatatlanok. Az, hogy valaki szép, és jó az alakja, az kevés. Megbízhatónak kell lenni, ápoltnak. Nem szeretik a fotósok, ha valaki elalszik, vagy csak simán oda sem megy a munkára… ez a típusú hamar lemorzsolódik. De a karrier szót nem kell idézőjelbe tenned. Itt is születnek karrierek.

És gyomorral meddig bírják?

Kétféle lány van. Aki azért jön, mert nincs pénze és keresni szeretne, vagy az, aki szereti a… f… férfiakat. Ez utóbbi egyébként a jobbik eset, mert sokan azt gondolják, hogy elég az, hogy odatartják a seggüket, és kész, és közben olyan fejet vágnak, mintha mosogatnának. Na ők morzsolódnak le, a szexmasinák meg maradnak. Ők nem fogják azért abbahagyni, mert a lelkük nem bírja, ők szeretnek dugni, és legalább így boldog emberek. / A gáz az, amikor a lányok hazudnak otthon, és nem mondják el a szülőknek vagy a pasijuknak, aztán jön a nagy bukta. Pedig mi mindenkinek meg szoktuk mondani előre, hogy kiderülhet, mivel a legtöbb anyag az internetre megy.

És te amúgy miért nem dolgozol fiúkkal?

Én így döntöttem és kész. Nekem a pasikhoz mindig is kellett a kémia, én arra képtelen lennék, hogy megmondják, hogy „na ma akkor vele”, és csinálom. Ettől függetlenül minden tiszteletem azoké a lányoké, akik ezt ügyesen csinálják, mert nem olyan könnyű ez, mint amilyennek látszik. Én maradok a lányoknál. Főleg, hogy mindig is csak a gyönyörű, ápolt nőkkel dolgoztam, a világ legszebb helyein. Nem az volt, hogy bárkit odadobtak, én meg nekiestem. Tudom, hogy a legtöbb ember szemében nincs különbség, hogy fiúkkal vagy csak lányokkal dolgozom, de ezzel én nem foglalkozom. Én jól érzem magam így, és ez a lényeg.

Amikor megérkeztél, elárultad, hogy izgulsz az interjú miatt. Ehhez képest mi lehetett az első éles forgatáson?

Izgultam ott is. Izgulós típus vagyok, de szép lassan belerázódtam, és ma már élvezem, amit csinálok.

És te amúgy leszbikusnak tartod magad?

Ez most lehet, hogy kiábrándító, és azt kéne mondanom, hogy leszbikus vagyok, de nem vagyok az. De ha tetszik egy lány, akkor az tetszik… Egyébként azok, akikkel dolgozom, mindannyian a fiúkat szeretik, és este szintén mennek szépen haza a pasijaikhoz. Szóval, a kolleginák is azt mondják, amit én: nem leszbikusok, csak egy pár lány tetszik nekik. Nekem egyébként ott kezdődik a szépség, ha egy lány ápolt és nagyon kedves. Nem szeretem a beképzelt csajokat. Imádom, ha rám mosolyog egy nő.

A szerkesztő azzal engedett el, hogy feltétlenül kérdezzem meg tőled, hogy kell jól nyalni.

(nevet) Legutóbb, akivel dolgoztam, azt a lányt úgy kellett nyalni, hogy baromi erősen, már alig vártam, hogy elélvezzen, mert zsibbadt az állkapcsom. Szóltam is neki többször, hogy jó lenne, ha összeszednéd magad, mert nem bírom tovább. (nevet) De a legtöbb lányka az szokott tetszeni, ahogy általában csinálom: puhán nyalok, nem hegyes nyelvvel, hanem lapossal, jó alaposan és nedvesen…

Professzor asszony, akkor Önnel tényleg elélveznek a lányok?

Én törekszem rá, sőt büszkeségi kérdést csinálok belőle! A legtöbb lányt, aki dolgozik, nem érdekli, hogy a másiknak jó-e vagy sem, de nekem ez fontos.

Rendes lány vagy.

Ha-ha. Hát, úgy vagyok vele, hogy ha már ott van, nehogy már rossz élménnyel távozzon. Inkább mondja azt, hogy úgy nyalt ki a Zsanett, hogy nem álltam meg a lábamon utána. (nevet)

Ez már-már Nobel-békedíjat érdemel. Ma – a felkészülés során – megpróbáltam megnézni egy régi Michelle Wilddal közös videótokat, és azt írta ki az oldal, hogy a „szerver túlterhelt”. Mi történt ott vajon, hogy szerda délután kettőkor is annyian nézik, hogy nem lehet hozzáférni?

Egy francia fotós website-jára csináltunk egy leszbi jelenetet. Gondolom, azért sikerülhetett jól, mert Michelle is úgy állt hozzá, mint én… Aranyos, kedves, értelmes lány egyébként.

Két rendes lány, ha találkozik. És utána nem volt telefonszámcsere?

Nem. Volt már lány, akivel történt utána telefonszámcsere, de a Michivel nem. De még lehet.. (nevet)

És a férjed nem féltékeny?

Nem, tetszik neki. Egyébként évek óta már csak együtt dolgozunk, mert ő a fotósom és az operatőröm.

És milyen Égerházy Zsanett az ágyban?

Szerintem elég temperamentumos lány vagyok, tűzről pattant. Ha egy szóval kéne jellemezni: szenvedélyes. Szeretek csókolózni, meg a 69-es pózt például nagyon… Bár, ahogy mindenki másnál, nálam is hangulatfüggő a szex. Azt például viszont nem szeretem, ha órákig reszelnek. Szokta is mondani a férjem, hogy orgazmushajhász vagyok. De most miért is? Lehet egy kétperces dugás is nagyon jó, nem kell ahhoz órákig reszelni, nem? Amúgy, ha már itt tartunk, elmondanám, hogy nemcsak az számít egy nőnek, hogy hogyan dugod meg, hanem hogy mennyire voltál jó fej, udvarias, mennyit röhögtetek, nekem ezek baromira fontos dolgok. Érted, jön felém álló farokkal, nem szól egy szót se – na neee!

Nem lenne tisztességes tőlünk, ha ez lenne a végszó, mi?

Szerintem is kérdezz még egyet.

Jó, áruld el, mégis miért izgultál az interjú elején?